A történet röviden
Néhány éve, amikor még külföldön éltünk, csupa jóságból átadtuk szép kis lakásunkat egyik rokonunknak. Gondoltuk, lesz, aki vigyáz rá, közel is van Mamáékhoz, akik akkor már egyre idősebbek és gyengébbek voltak. Annyira jó fejek akartunk lenni!
Egy év alatt, ezek a kedves rokonok úgy lepusztították ezt a helyes kis otthont, hogy hányinger kerülgetett, mikor beléptem. Amit lehetett tönkretettek, itt állt minden mocskosan, lehányva, szétzúzva, még a legjobban azok a sarkok néztek ki, ahol csak pókháló hemzsegett.
Mit tettem?
Én erre mit tettem? Mosolyogtam? Megértő voltam?
Nem, nem mosolyogtam és egyáltalán nem voltam megértő, úgy felhúztam magam, hogy a plafonon ugráltam dühömben!
Két napig tartott, mire valamelyest lehiggadtam. Soha nem felejtem el. Álltam a szoba közepén, forogtam a saját tengelyem körül – szó szerint – és azt kérdezgettem magamtól: mit tudok most ebből kihozni?
IGEN!
Ma már tudom (akkor még fogalmam sem volt ezekről a dolgokról), valójában akkor mondtam „Igen”-t a helyzetre. Ez van. Elfogadom. Beleállok.
És beleálltam! Vettem magamnak egy pár kényelmes, csoda-piros kesztyűt, szuper tisztítószereket, körülvettem magam isteni, izgató falatkákkal, édességdarabkákkal, bekapcsoltam egy pörgős rock and roll zenefolyamot, és úgy takarítottam, hogy táncoltam, forogtam közben! Azt mondtam ugyanis magamnak:
Ha most itt elkezdek nyavalyogni, utálkozni, soha nem leszek kész.
A legfontosabb
Elmondom, szerintem, miért fontos ez.
Azért, mert nem engedem, nem engedtem, hogy külső tényezők lehúzzanak! Nem hagytam, hogy egy külső erő nyomása alá kerüljek!
Mi van, ha nem?
Mi van, ha nemet mondok? Bármi. Majd jön valaki, és elvégzi a munkát helyettem. Iderendelem a kedves rokonokat, hogy hozzák helyre, amit elrontottak. Hívok egy takarítónőt, aki segít. Nem tudom. Ezerféle dolgot.
Mégsem tettem, és egyáltalán nem bántam meg, tudod, miért? Mert a végén annyira szép lett! Az én igényeim szerint lett gyönyörű! Én olyan büszke voltam magamra! Oly lelkesedéssel vettük újra birtokba ezt a helyet!
Ha kérhetlek
Többször említettem már, én nem azért vagyok itt, hogy tanácsokat osztogassak Neked. Mégis, ha kérhetlek:
1; Amikor próbatétel előtt állsz, először is döntsd el, szíved mélyén, legbelül, „Igen”-t mondasz, vagy „Nem”-et.
Ha „Nem”-et mondtál, ne csináld, ne is kezdj hozzá!
2; Ha azonban belül „Igen” a válaszod, kezdd el élvezni!
3; Ébredj fel! Vedd észre, tudatosítsd, hogy ezek a külső tényezők nem gyakorolnak rád nyomást!
4; Megkapod ajándékod, már csak örülnöd kell annak, ami kezed nyomán létrejött!
Egyvalamit ne tégy! Kérlek, ne csinálj úgy bármit is, hogy a válaszod, legeslegbelül „Nem”.
Szeretettel,
Eszter
by 