Íme a folytatás:
Mesélem továbbá azért is, mert arról ugye már beszámoltam, óvónőként dolgozom, egy meglehetősen terhelt csoportban. Imádom őket.
Látom a szülőket. Látom, mennyire nem akarják elfogadni a valót. Tagadnak, hárítanak, nem, nem az ő gyermekükkel igazán semmi baj…
Hidd el, megértem őket. Átérzem helyzetüket. Mégis, különösen most, amikor már annyi lehetőség áll rendelkezésünkre, azt mondom: Időben el kell kezdeni a fejlesztést! Értékes hónapokat, sokszor éveket vesztegetünk (vesztegetnek el a szülők) azzal, hogy tagadnak, nem vesznek tudomást a problémáról, megnehezítve ezzel mindenki, de elsősorban saját gyermekük életét!
Most nézd meg! Itt van ez a D. Gyerek. Nem az én csoportomba jár. Most nem akarom részletezni, de hidd el, sok problémával küzd. Mindenesetre a szakemberek valóban tettek javaslatot, speciális torna rendszeres végzésére, ami a gyermeknek rengeteget segíthetne.
A kifogások
Anyuka kezdetben még nyitottnak is bizonyult (legalábbis felém ezt kommunikálta…) Igazságtalan vagyok. Még utána is nézett. Kiderült, nagyon drága. Maximum egy héten egy alkalmat engedhet meg magának anyagilag. Jól van hát. Legyen egy héten egy alkalom. Ebben, úgy hittem, meg is egyeztünk. Néhány nappal később jött az újabb kifogás.
Ő össze-vissza dolgozik, nem mindig ugyanabban az időben, így nem tudja elhordani a gyermeket.
Csak, tudod mi ebben a szomorú? Pontosan azért viszik a boltot felváltva a férjével, hogy tudjanak a gyermekért jönni-menni.
Ugyanezt, mármint a KIFOGÁST tapasztalom H. Környezetében. Tipikusan az a család (nem ők az egyetlen), ahol mindkét szülő első dolga a gyermek kezébe adni a telefont, a tabletet.
Komolyan mondom, még könyörögni sem kellett anyukának, azonnal megértette és elfogadta a javaslatot: adjon egy könyvet gyermeke kezébe az okostelefon helyett. Anyuka, szemmel láthatóan még örvendezett is az ötletnek.
Néhány hét múltán, mikor ismét találkoztam vele (nem, ő sem az én csoportomba jár, így viszonylag ritkán látom őket), már meg is magyarázta, miért képtelenség egy könyv lapozgatása, nézegetése hazafelé úton.
Tudod, miért? Mert mostanában olyan nagyobb alakú könyvei vannak és azok úgy lehúzzák a hátát no és nem is férnek a hátizsákba.
Meséld el nekem! Meséld el nekem, hogy egy darab könyv, még ha nagy alakú is, amíg a kaputól beülnek az autóba lehúzza a hátát! Meg persze, hogy azt feltétlenül hátizsákba kell tenni! Magyarázd el nekem azt is, hogy csak és kizárólag nagy alakú könyvei vannak annak a gyereknek! Ráadásul egy jómódú családról beszélek!
Tudod, mit mondott erre Emanuel Jim Rohn?
„Ha valóban tenni akarsz valamit, megtalálod a módját. Ha nem, akkor megtalálod a kifogást.” – Emanuel Jim Rohn
Mondd meg nekem, miből tartana néhány kisebb, vagy könnyebb könyvet bepakolni? Vagy mindkét autóban tartani egyet, akár anya jön érte, akár apa, legyen mit nézegetni! Vagy ha már venni nem akarnak, miből tartana elmenni a könyvtárba és kölcsönözni…
Ó! Sorolhatnám! (Hú, de felbosszantottam magam ezen a tehetetlenségen!)
No de! Hogy akkor mindezt miért is mondom? Miért éppen most?
Mert időben el kell kezdeni! Mint ahogyan a gyümölcsfát is annak idején kell oltani, gyermekink fejlesztését is a megfelelő időben kell kezdeni! Annál könnyebb neki!
Akárcsak a gyümölcsfának.
by 