Soha nem tudhatod, kivel hoz össze a sors. Kormorán Karnyújtásnyira című írásomban arról írok, mire kellene helyeznünk a hangsúlyt. Mindig lesznek jó fejek és ostobák.
Folyvást arra biztatlak, olyanokkal vedd körül magad, akik vigyáznak rád, akik még akkor sem bántanak, ha hibázol. Mégis, bele-belefuthatsz az igazságtalanokba.
Csaknem elgázoltak
Az én hibám. Tudod, vannak olyan széles utak, ahol a villamos halad középen, két oldalán pedig két-két (három-három) sávban az autók. Egy ilyen nagyobb utat rendszerint lámpás átjáróban lehet keresztezni, és mivel kerékpárral ezerrel tekertem a családom után, átvágtattam az első három sávon, a villamosig, ahol – esküszöm neked – még zöld volt a lámpa.
Nagy siettemben és oda nem figyelésemben nem vettem észre, hogy a sínek túloldalán már piros. Belerongyoltam. Miközben az autók, akiknek épp akkor váltott zöldre az ő lámpájuk, nagy lendülettel megindultak.
Volt ott dudaszó, fékezés, kormányrántás, ne félj! Én pedig felemelt kézzel kértem a bocsánatot és megértést.
Annyira hálás vagyok nekik! Kizárólag az ő odaadásukon, ügyességükön múlt, hogy nem ütöttek el és még csak be sem szóltak nekem. Örök életemben hálás leszek!
Ez a be nem szólás pedig azért érdekes, mert pontosan előző nap (akkor egy másik helyen kerékpároztunk), szépen, szabályosan haladtam a kerékpársávban. Az egyik benzinkúttól, bal kéz felől száguldott ki egy autó, hatalmasat fékeztem, szerencsére még épp időben észrevett, megállt és átengedett maga előtt. Miután elhaladtam, hallom, ahogy a nő gunyorosan, szarkasztikusan, egyben dühödten, kikiabál az autójából: „Nagyon szívesen!”
Most őszintén! Te érted ezt? Most az egy dolog, hogy nekem volt előnyöm. 🙂 Nem jött nekem, nagyszerű!
Mégis, mit kellett volna tennem? Örültem, mert lelassítottam annyira, hogy nem mentem volna neki, még akkor sem, ha esetleg mégsem fékez.
Az igazat megvallva, egy pillanatra azért elöntött a méreg!
Pedig – Isten látja lelkem – én elég előzékeny vagyok. Mindig, mindenkinek igyekszem megadni az elsőbbséget, ha velem valaki udvarias, szépen megköszönöm. Nézd meg, ez a nő meg itt beszól nekem. A kerékpársávban.
Miért mesélem mindezt Neked?
Soha nem tudhatod, milyen emberekkel hoz össze a sors. Mindig lesznek jó fejek és mindig lesznek ostobák. Folyvást arra biztatlak, olyanokkal vedd körül magad, akik vigyáznak rád, akik még akkor sem bántanak, ha hibázol. Mégis, bele-belefuthatsz az igazságtalanokba.
Mondom továbbá azért is:
Mert szeretném, ha jártadban-keltedben ez a kérdés foglalkoztatna:
Mire akarsz emlékezni?
Kormorán Karnyújtásnyira
Arra a szakaszra, mikor a Duna ott folydogált karnyújtásnyira tőled, az ágak bele-belemerültek a vízbe és hagyták magukat lassan, nagyon lassan sodródni.
Amint megláttad a kormoránt veled szemközt a parton, kitárt szárnyakkal tisztálkodni, akit egyébként csak azért vettél észre, mert a kajakosok nem eveztek, sorra megálltak és nagyon szembetűnően egy pontot figyeltek.
Erre akarsz emlékezni vagy arra, hogy volt egy idióta, aki beszólt neked?
Mert, látod, ezt hallom oly sokszor! Hiába történt aznap ezer jó dolog és egyetlen rossz, valahogy arra az egy negatívumra kattanunk rá. Azt ismételgetjük, azt mondogatjuk, azt idézzük fel újra és újra, azt a rajtunk esett sérelmet, azt az igazságtalanságot vagy méltatlanságot, ahelyett hogy a jónak örülnénk! Pontosan ez az oka annak, hogy sokszor nem is látunk rá a Valós problémáink gyökerére, mert annyira belemerülünk ebbe a lehúzó körforgásba.
Kérlek, írd meg nekem egy válaszlevélben, hol tartasz? Mire helyezed a hangsúlyt? A jó fejekre, akik nem gázoltak el, vagy az idiótára, aki akkor is beszólt neked, amikor neked volt előnyöd?
A kormoránra vagy a mérgedre?
by 