Munkám végeztével csendesen ballagtam a parkoló felé, mikor megláttam egyik „gyermekem”, amint édesanyjával előttem baktat a hegynek fölfelé. Első reakciómként még úgy meg is gyorsítottam lépteim, hogy utolérjem és üdvözöljem őket, ám ekkor meghallottam, anyuka hogyan beszél kisfiával.
Finoman szólva, nem volt szívderítő.
Lépteim felgyorsítása helyett kissé lemaradtam inkább és bár anyuka szavait kristálytisztán nem hallottam, mozdulatai, metakommunikációs jelzései arra engedtek következtetni, hogy nem szépen (nagyon nem szépen) szól gyermekéhez. És ahogy rángatta…
Nézd, én elhiszem és elfogadom, mindenkinek lehet rossz napja. Feldühíthették a munkahelyén, összeszólalkozhatott a férjével, nézeteltérése támadhatott egy közeli ismerősével… A gyermek is lehet ingerült, lehet rossz napja, talán érzékenyebben érintette őt valami, amiről mi, felnőtt fejjel esetleg nem is gondolnánk. Bármi megeshet.
Csak azt kérem, gondoljunk azokra a párokra, akik nagyon szeretnének, akik évek óta próbálkoznak, mégsem kaptak még gyermeket! Jusson eszünkbe az a fiatal pár, akikről múlt héten írtam! Gondoljunk rájuk, amikor nehéz!
by 