A Monotónia Gyilkosa

A Monotónia Gyilkosa avagy, az elégedetlenség ellenszere. A verejtékcseppben megcsillanó napsugár. A Motiváció Művészete.

„Szárnyakat adnék egy gyermeknek, de hagynám, hogy maga tanuljon meg repülni.”

-Gabriel Garcia Marquez

Mindannyiunknak ezt kellene megtanulni, környezetünknek megtanítani és gyermekeinknek továbbadni.

A Gyökerek

Megmondom egész nyíltan, nem találkoztam egyetlen gyakorló partnerrel  sem, aki olyan családból érkezett, ahol a szülők ilyesfajta magatartást tanúsítottak és ezt az elvet a gyakorlatba átültették volna.

Pedig a gyermeknek, a beosztottnak támogatásra van szüksége és nem lekicsinylésre, becsmérlésre. Motivációra és nem  elnyomásra, megfélemlítésre, bántalmazásra.

Mert a Monotónia Gyilkosa nem más, mint maga a motiváció.

Emelni, motiválni a másikat könnyű, ha az adott pillanatot vesszük alapul és mondjuk egy feladat gyors elvégzésére buzdítjuk gyermekünk. Mégis, mindenképp fontolóra kell vennünk az időfaktort.

Az erősítés, felemelés, motiválás ugyanis egy igen hosszú folyamat. Egy nagy utazás. Egy olyan fa ültetéséhez hasonlatos, mely lassan, éveken át tartó kitartó munkát  követően ereszt gyökeret. Fejlődés, mely soha nem ér véget.

Mégis, ha elég mélyen kapaszkodik a földben, törzse szárba szökkent, koronája pedig már bátran sarjad a Nap, az eső, avagy a szél felé, az karakterformáló, jellemet építő és az életet alapjaiban megváltoztató megújulás.

Azt gondolom, az igazán sikeres nők és férfiak meg tudják ezt teremteni otthonukban és hivatásukban egyaránt. Utasításokat osztogatni, parancsokat adni, megmondani mindenkinek, leginkább a kisebbnek, gyengébbnek, a magáért kiállni nem tudónak (gyermeknek, beosztottnak), mit vagy mit ne tegyen könnyű.

Ám azt megtalálni, hogyan vegyünk rá, hogyan motiváljunk valakit arra, hogy akarjon jobb lenni! Hogy hogyan találjuk meg az örömöt, a lelkesedést akkor is, amikor nagyon – nagyon keményen dolgozunk! Ez a művészet.

Hogyan?

Hogyan tudjuk elérni? Melyek azok a kulcs elemek, amelyek hozzásegítenek a megvalósításhoz, ahhoz, hogy saját magunkat vagy valaki mást motiválni tudjunk? Egyszerű leírni, könnyű megfogalmazni, annál nehezebb átültetni a valós életbe.

Megítélésem szerint legfontosabb a bizalom, mégpedig két síkon.

Feltétel nélkül bíznunk kell, bíznuk szükséges önmagunkban. Milyen könnyen megy még ez a gyermekeknek, egész addig, míg ki nem öljük belőlük!

Ugyanakkor/mindemellett Bíznunk kell, bíznunk szükséges a másik félben.

Mindkettő lehetséges, sőt, hiszem, hogy szükségszerűen bekövetkezik, ha tisztelettel, őszinteséggel, türelemmel tekintünk önmagunkra, illetve a másik félre fordulunk önmagunk és a másik fél felé. Amikor megérezzük, hogy igenis számíthatunk magunkra és a másikra! Ott kezdődik a csoda.

Szeretettel,

Eszter

Kiemelt tartalmaim

Ezek is érdekelhetnek...

A Holtak Üzenete

A Holtak Üzenete

Szerinted manapság több pillangó repdes a világban, mint régebben, mondjuk néhány évvel ez előtt? Fogalmam sincs, hogy eddig csak én nem vettem őket észre, vagy

Tovább olvasom »
Értetlenek

Értetlenek

Ha nekem egyetlen feliratot kellene kiszögeznem Egerben, a Dobó téren, Budapesten, a Vörösmarty téren vagy bárhol másutt, a város főterén, az tudod, mi lenne? Mindjárt

Tovább olvasom »
Merev vagy Heves

Merev vagy heves?

Te milyen családban nőttél fel? Sokat beszélgettetek? Mikor gyermek voltál, bővelkedtetek közös programokban? Szüleiddel bátran, nyíltan kifejeztétek érzelmeiteket? Elmondhattad örömöd, bánatod? És most hogyan élsz?

Tovább olvasom »

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mielőtt elhagyod az oldalt

Töltsd le

A magabiztos döntéshozatal 5 lépése

című ingyenes füzetet,
és szabadulj meg a döntéseket megelőző feszültségtől!