Egy Ultrarövid terápiás konzultáció története

Egy Ultrarövid terápiás konzultáció története című bejegyzésem egy fiatal férfi sebezhetőségéről, felismeréseiről és céljaihoz vezető útjáról.

Szeretem és becsülöm, ha egy fiatal férfi felvállalja sebezhetőségét.

Azért keresett fel, mert „a hullámok összecsapni készültek a feje fölött”.

Munkája stresszes, rengeteg a megoldandó probléma, nincs egy kézben a vezetés, állandó a feszültség, a kiszámíthatatlanság, mely felőrli az életét.

Szüleivel való kapcsolata is meglehetősen mérgezett, fiatal vállaira erővel nehezedik édesanyja, aki két marokkal kapaszkodik és támaszkodik fiára. Édesapját felemészti az ital, rég megszakadt kapcsolatuk. Ő, a fiú, már le is tett róla, hogy valaha viszontlátják egymást.

Párkapcsolata is megrekedt, ez a fiatalember már inkább csak szánalomból van vele.

Biztonság – az Ultrarövid terápiás konzultáció körében

Találkozunk. Az első pillanatban szívembe zárom ezt a fiút. Néhány kedves, melengető mondat után át is adom neki a szót. Ő pedig mesél, mesél, mondja, látszik, megkönnyebbülést hoz számára, hogy kiöntheti szívét, rázúdíthatja valakire mindazt, ami az évek során összegyülemlett benne. Én pedig hallgatom, figyelemmel, időnként néhány kérdéssel segítve.

A történet folyamának egy-egy szigeteként, időnként összefoglalom a hallottakat, segítve a megértést, önnön helyzetének tisztánlátását.

Idővel, gyönyörűen kibontakozik a számára legfájóbb pont, a legégetőbb kérdés: párkapcsolata. Erre fókuszálunk a mai napon. Rendszerezi érzéseit, mi szól a lány mellett? Miért lenne jobb, ha mégis szakítana vele?

Szép lassan eljutunk oda, hogy a leánnyal való kapcsolata kísértetiesen hasonlít édesanyjával való kapcsolatára. Mindkettőjüket cipeli, vonszolja, támogatja, holott egyre inkább érzi, olyan társra volna szüksége, akivel egymást emelik.

Képzeletbeli Találkozások

Az Ultrarövid terápiás konzultáció második felében képzeletbeli találkozókra invitálom. Örömmel fogadja a javaslatot. Igazán sok biztatásra nincs is szüksége, bátran elmondja édesanyjának, mit érez, mi az, amit szeretne és mi az, amiből kissé elege van.

Édesanyja után partnerét hívjuk meg, akivel nyersebben, korántsem oly szeretetteljesen beszél.

Végül, önmaga gyermekkori énje lesz meghívott vendége. Itt már eltörik a mécses. Zokog, öleli, szereti…

Végkifejlet

Ildomtalan lenne minden szót és minden érzelmet leírnom, ami megjelenik.

Másnapi visszajelzéséből viszont egyértelműen kiderül, mennyire meglepte, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen sikerült rálátnia azokra a kérdésekre, melyekre hosszú idő óta nem talál választ. Felismerte azokat a falakat, melyekbe újra és újra beleütközött…

Tizenegy hónappal később pedig kaptam tőle egy olyan levelet, hogy még most is könnybe lábad a szemem a meghatottságtól, ha rágondolok!

Megtalálta élete párját. Egy olyan lányt, akivel előrelendítik egymást céljaik eléréséhez. Menedéket és megnyugvást nyújtanak egymás számára, ha zaklatottak, stressz éri őket. És már nem aggódnak olyan dolgok miatt, amelyeken tényleg semmi értelme rágódni!

Kiemelt tartalmaim

Ezek is érdekelhetnek...

A Holtak Üzenete

A Holtak Üzenete

Szerinted manapság több pillangó repdes a világban, mint régebben, mondjuk néhány évvel ez előtt? Fogalmam sincs, hogy eddig csak én nem vettem őket észre, vagy

Tovább olvasom »
Értetlenek

Értetlenek

Ha nekem egyetlen feliratot kellene kiszögeznem Egerben, a Dobó téren, Budapesten, a Vörösmarty téren vagy bárhol másutt, a város főterén, az tudod, mi lenne? Mindjárt

Tovább olvasom »
Merev vagy Heves

Merev vagy heves?

Te milyen családban nőttél fel? Sokat beszélgettetek? Mikor gyermek voltál, bővelkedtetek közös programokban? Szüleiddel bátran, nyíltan kifejeztétek érzelmeiteket? Elmondhattad örömöd, bánatod? És most hogyan élsz?

Tovább olvasom »

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mielőtt elhagyod az oldalt

Töltsd le

A magabiztos döntéshozatal 5 lépése

című ingyenes füzetet,
és szabadulj meg a döntéseket megelőző feszültségtől!